#Orbán Viktor





A kormány máris leegyszerűsítené a kulturális javak visszaadását
 

A kormány máris leegyszerűsítené a kulturális javak visszaadását

Miután Lázár János csütörtökön arról beszélt, hogy a vagyonokat felemésztő pereskedés után pontot kellene tenni végre például a Herczog-örökösökkel folytatott vitákra, a kormány rendeletben egyszerűsítené az olyan kulturális javak visszaadását, amelyeknél nem bizonyítható az állam tulajdonjoga.

hvg.hu hvg.hu

Tusk Orbán szövegére is reagált: önkéntesség csak vállalásokkal
 

Tusk Orbán szövegére is reagált: önkéntesség csak vállalásokkal

Az Európa Tanács elnöke, Donald Tusk azt mondta, hogy a menekültek önkéntességen alapuló befogadása csak akkor hiteles, ha precíz és jelentős ígéreteket tesznek az ezt követelők legkésőbb július végéig. Előzőleg Orbán Viktor is azt mondta, hogy a menekültek befogadására vonatkozó kötelező kvóták helyett önkéntességet akar.

MTI MTI

Orbán levezette saját irgalmatlanságát
 

Orbán levezette saját irgalmatlanságát

Orbán Viktor szerint a menekülteket a keresztény irgalmasság jegyében ugyan segíteni kell, és ennek megfelelően mi is szívemberek vagyunk, most azonban mégsem szabad engedni sem a szép szavak csábításának, sem az együttérzésnek. Pedig arra mindig szükség van. A miniszterelnök Brüsszelben arról is beszélt, hogy mi nem kaptunk annyi pénzt a menekülthelyzet kezelésére, mint Olaszország és Görögország, de nem is kuncsorgunk a pénzért.

MTI MTI

Német lap: Orbán, a Rambo-diplomata
 

Német lap: Orbán, a Rambo-diplomata

Magyarországtól Görögországig egyre több európai kormány törekszik arra, hogy érdekeit bármi áron keresztülvigye, akár Európa kárára – írta a Süddeutsche Zeitung. A magyar miniszterelnök "túlzás nélkül rossz európainak" nevezhető a cikk szerzője szerint. Az sem véletlen, hogy két nappal a menekültekkel foglalkozó csütörtöki uniós csúcs előtt jelentették be: Magyarország nem fogad vissza több menekültet – olvasható a cikkben.

MTI MTI

Semjén: Nem közpénzből ment Orbán a berlini BL-döntőre
 

Semjén: Nem közpénzből ment Orbán a berlini BL-döntőre

Magánemberként utazott Orbán Viktor a berlini BL-döntőre, és az út finanszírozásában „közpénz semmilyen formában nem került felhasználásra” – olvasható Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írásbeli válaszában, amelyet a DK-s Varju László kérdéseire adott.

hvg.hu hvg.hu

Orbán azonnal tárgyalni küldte Szijjártót és Trócsányit
 

Orbán azonnal tárgyalni küldte Szijjártót és Trócsányit

Orbán Viktor arra utasította Trócsányi László igazságügyi minisztert, és Szijjártó Péter külügyminisztert hogy azonnal kezdjenek egyeztetést az Unióval a Dublin III. egyezményről. A magyar kormány azt kifogásolja, hogy a nyugati országok miért hozzánk akarják visszaküldeni azokat a menekülteket, akik eredetileg Görögországban léptek be az Unió területére.

hvg.hu hvg.hu

Orbán Viktor Nagykanizsán utat, ipari parkot és sportcsarnokot ígért
 

Orbán Viktor Nagykanizsán utat, ipari parkot és sportcsarnokot ígért

Nagykanizsa fejlesztéséről állapodott meg a kormánnyal a város önkormányzata, melynek kapcsán Orbán Viktorral - aki népvándorlásnak nevezte a bevándorlást - 500 hektáros ipari parkról állapodtak meg a várossal, és azt ígérte, hogy kétszer két sávosra bővítik az M70-es utat, és megépítik a várost elkerülő utat. Sportcsarnok is épül, meg talán konferenciaközpont, de az magántőkéből.

hvg.hu hvg.hu

Orbán a menekültekkel befogta a fideszes fanyalgók száját
 

Orbán a menekültekkel befogta a fideszes fanyalgók száját

Több hónapnyi kísérletezés után a Fideszben megtalálták azt a kampányfegyvert, mely végre jól sült el – így látják a párt vezetői a bevándorlók elleni kampányt. Orbán Viktor és kommunikációs tanácsadói triumfáltak, ám úgy tudjuk, ennek ára van: a miniszterelnök legyűrte a házon belüli fanyalgókat, folytatja karcos politikáját, a sokak által vágyott konszolidáció ismét elmarad.

MLF MLF


Elhallgatott a Facebookon Orbán Viktor
 

Elhallgatott a Facebookon Orbán Viktor

Június 4-e óta nem frissült a kormányfő közösségi oldala, és állítólag ennek nincs semmi különösebb oka. A Facebook-oldalt kezelő Kaminski Fanny szerint Orbán akkor posztol, "ha azt fontosnak tartja".

hvg.hu hvg.hu


Akár Orbánnak is üzenhetett volna Ferenc pápa
 

Akár Orbánnak is üzenhetett volna Ferenc pápa

Bezárkózó társadalom helyett a nyitott társadalom eszméjét hirdette Ferenc pápa toriói látogatásán. Mindez akkor hangzott el, amikor nem csak Olaszország, hanem Magyarország is azon töri a fejét, hogy hogyan állítsa meg a harmadik világból érkező menekültek áradatát.

hvg.hu hvg.hu